Végülis az írás is egy terápia, akkor hát újra itt.
A pszicho- és a manuálterápiáról nem beszélve. Utóbbit elkezdtem, előbbihez lendületet veszek. 40 felett lassan megérik az ember rá. Testét, lelkét kármenteni. A lendületvételi folyamatban kell némi rombolás, ez elég jól megy. Ugyanis az alkohol például remekül oldja test és lélek görcseit. Ha iszom, sehol se fáj. Ami pedig extra, hogy ilyenkor boszorkányos megérzéseim is elcsendesednek. Elég idegesítő tud az lenni, hogy egy pillantásból, egy hangszínből, egy levegővételből, egy járásmintáról mindent tudok. Mások fejébe bemászkálni nem vidám, próbálom ezt visszafogni alkohollal. Tuti elégettek volna.
Mindezek ellenkezője: nagyon hálás vagyok, amikor nehezen megközelíthető gyerekekhez tudok kapcsolódni. Akkor kiélesítem minden szupererőm.
Testem görcseinek oldása legjobb kezekben. Nincs ember a földön, aki úgy ismeri a testem, mint manuálterapeutám. Ami hát egyszerre vicces és szánalmas. Ahogy én egy pillantásból, ő egy érintésből tudja, mi van velem. Receptre írnám mindenkinek. Mindkettőnket elégettek volna.
A pszichoterápia még várat picit, addig marad az írás.
