Elvittem kedvenc anyajegyemet megmutatni doktornéninek, aki lazán közölte:
Szilvia, ez nem anyajegy, hanem egy jóindulatú daganat. Oly könnyedén, lazán mondta ezt, mint ahogy én reggel rendelem a kávémat egy cukorral és kis tejjel. Ok, tudom, hogy ez olyan gyakori, mint a nátha télvíz idején, na de akkor is, a bőrömet viszem a vásárra- szó szerint. Utasítás: vigyázzak, de nagyon rá, mert bármikor bármi lehet belőle. Of course.
Természetesen nővéremmel osztottam meg legelsőként a szuper hírt. Reakciója: há erre innunk kell. Csúnyán meg is ünnepeltük.
Pont pár napja kérdezte egy közös barátunk, hogy honnan is van ennyi energiánk. Pörgünk, forgunk, nem pihenünk, ritkán fáradunk. Ha én energikus vagyok, akkor nővérem a fénysebesség. Arra jutottam, hogy génjeinkben kódolva a rövid, de eseménydús élet. Egyikünket se hatja meg a tudat, hogy hamar halunk, annál jobban szeretünk élni. Bár ez roppant fárasztó lehet másoknak.
