Mostanában ugye-munkámból adódóan-egyre többen teszik fel a kérdést, hogy hogy jött ez az egész, miért foglalkozom ezzel, egyáltalán miért érdekel a téma.
Azt már rég nem mondom, hogy mert szociálisan érzékeny vagyok, mert az annyira tré. De ezekre a kérdésekre utálok válaszolni, mert valahogy nekem annyira természetes.
Aztán mostanában, hogy elég sok szakirodalmat olvasok a korai fejlesztésről, együtt nevelésről, az előítéletek kezeléséről, rájöttem a válaszokra. Egyetértek azzal, hogy az integrációt a lehető legkorábban kell elkezdeni,azt hiszem élő példa lennék.
3 éves koromtól minden nyaramat Abádszalókon töltöttem. A helyi erőkkel bandáztam a nagyréten. Ott soha nem volt kérdés, hogy ki, kicsoda. Egyedül én voltam a pesti lány, akire mindig furcsán néztek, aki furcsán beszél, és nem ért egy csomó szót. 4 éves koromba vallott szerelmet először egy férfi nekem (hat éves lehetett), elutasítottam. Cigány fiú volt. Nem ezért mondtam nemet, mert bár a barna bőre, nagy fekete szeme, kócos haja nagyon tetszett, az orra mindig folyt. Nem azért mert cigány volt. A pesti oviban ért trauma Tóth Tomi állandóan folyó orrától, és a darázsfülű (értsd: zsíros a füle) Petitől. Fújjj. Így el kellett utasítanom vidéki udvarlómat, mert emlékeztetett TT-re. (By the way: a dánok folyamatosa taknyosak, és egyik se bír zsepit használni, bár telne rá)
A szüleim sohase tudták nyáron hol vagyok, örültek, hogy a levegőn, és főleg nélkülük megvagyok. Apám nyílván kiadta a falu apraja nagyjának, hogy az ő kislányára aztán mindenki vigyázzon. Erre nincsenek bizonyítékaim, de ismerem a stílusát.
Aztán teltek múltak az évek, és egyszer csak találkoztam, akkori munkám során egy nagyon durván karizmatikus roma újságíróval. Egyből minden eszembe jutott. Minden jó. Nyár, a nagyrét, a nagy játszás, a szerelem, a szabadság.
Hát így. Aztán jött a mocskolódás, gyűlölközés, sztereotípiák, előítéletek. Akkor döntöttem, ez nem hagyhatom magam mellett elmenni. Egy gyerek nem tehet semmiről, arról se, ha csöpög az orra.
