Talán Keresztelő J. lehetett a névadója-vagy legalább is ő is arra járt akkor-, annyira telibe találta őt neve. 30 felé közelít, de valahol 15 körül leblokkolt a nagy társadalmi, szociális gyüzsgés hevében. Néha kedvelem, de legtöbbször nem bírom elviselni. Ismét összetalálkoztunk egy belvárosi szórakozóhelyen, trendi, vidám színek, gatya seggközépig fel vagy inkább lehúzva, kicsit spicces állapotban, dumál, dumál, és dumál. Na persze, hogy észrevett, és azonnali közlési inger jött rá: "a Zsozsóval múlkor a Feca szülinapján úgy beba, hogy a Tyu azt se tudta, hogy Lala meg... " Persze senkit nem ismertem az izgi történetek főhősei közül, agyam rég máshol, arcomra kiült a begyakorolt félmosoly, amelyről a legtöbb ember azt gondolja, hogy kedves érdeklősét takar. Egyedül barátnőm jegyezte meg később, hogy mennyire türelmesen tudom hallgatni az idiótákat. A második közlési ingernél rontott el mindent: "Menjünk a Csacsiba, mert a VV Patinak van a szülinapja, de ott bameg ott lesz mindenki, aki számít, aki ezt a várost igazán mozgatja. Jaj, de én már úgy beba. Biztos nem természetes halállal fogok meghalni. " Mennyire igaza volt. Kiment a mosdóba, én utána. A hangtompítót szépen lassan felcsavartam, és egy halk kattanás után a tükrön folyt végig a kiloccsantott agyveleje.
Viktor Pelevin könyvében biztos így történt volna. Vagy hogy az örök klasszikus Woody-t idézzem: Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne...
