mikvagymuk

Húszonharminconvalahány nap, és ismét dán rétet, eget, tengert nézhetek. Beleszippanthatok a mindig képeslap kék ég sós levegőjébe, és beleharaphatok a szemet vakító zöld füvébe. És megtudhatom cimboráimmal mi is történt. Újra a védett környezetben, mint egy kis élien a…

röviden: belecsaptam a közepíbe, mondhatni a Lecsóba. Pörgés, botrányok, válságkommunikácijó-társadalmi támogatottság nélkül. Jaj, imádom, ha utálnak. De most a helyemen vagyok.

az álmomban, persze élőben nem. Sose. Úgy sose. Rémálom volt kétségtelen, de lehet, hogy rámfért. Fogtam Anyámat és ráztam: miért hagytál itt, miért hagytál el. Én mondtam, hogy ne. Mennyire dühös voltam. Aztán jobb lett, mikor fölriadtam.

avagy Feta és Paprika mennek az úton.Annyira jó a Fehér híd közepén rájönni, hogy Atyauristen, mekkora szerencse, hogy pont ide és pont most születtem. Lélegzetelállító. Mindig meghatódom, nem tudom, hogyan lehet feldolgozni a budapesti élményt. Minden szürkeségével,…